Legendák, érdekességek a magyar gasztronómia és bor világából

Gasztrorégész

Az első hazai pizzázó jóval előbb nyitott, mint eddig hittük

2021. március 10. - Geri Ádám

napoletana2.jpg

A bontás alatt álló Fontana helyén működött, egy olasz kalandor hozta bele a „dolce vitát”. De mi köze volt a Fradihoz?

Címlapfotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Városrendezési és Építészeti Osztályának fényképei

Nemrég mutatta be a Világevő blogon Jókuti András a Mi lesz az ország első pizzázójával? cimű posztjában a méltán legendás mészáros utcai Don Francescót, mint a helyet, ami „1982 óta a hazai piacon elsőként dolgozik azon, hogy megteremtse a hazai pizzakultúrát”. Az elsőségre vonatkozó megállapítás csak részben igaz: a GMK intézményének az évi megszületésével inkább az első magánvállalkozásban bedurrantott kemence lehetett Klein Ferencé.

Tetszik a cikk és érdekel hazánk gasztronómiai múltja? Az Index címlapjára nem feltétlenül kerül ki a blog összes bejegyzése. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen izgalmas történetről sem, kövesd be a Gasztrorégész Facebook-oldalát!

Az abszolút úttörő a műfajban ugyanis a Napoletana volt, ami közel 20 évvel előzte meg a Don Francescót. Egészen pontosan 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az eme cikk írásakor éppen bontás alatt álló Fontana üzletház helyén. Az V. kerületi Vendéglátóipari Vállalat által üzemeltetett helyen – a Magyar Nemzet beszámolója szerint – kizárólag olasz ételeket és italokat árusítottak, a „bisztró fő étele a négyféle módon készülő nápolyi eredetű pizza, amelyhez töltelékként és körítésként paradicsomot, sajtot, kolbászt adnak”.

napoletana_belul.jpg

Kép: Népszava / arcanum.hu

A Napoletana létrejötte jelezte, hogy a Kádári-konszolidáció a vendéglátásba is lecsorgott: a testvéri országokat bemutató Berlin, Bukarest és Szófia éttermek után a „nemzetiségi” projektben  következő „risztorante” már a „hanyatló” nyugat gasztronómiáját hozta el Budapestre. Hogy az illúziókeltés mennyire működött ott, ahol egy nyolc négyzetméteres (!) konyha – mint azt az Esti Hírlap írja – az étlap negyvenféle étele közül „amit csak lehet, félkészen” kapott, arról sokat elárul Renato Cocchi története. A bolognai orvostanhallgató 1964-ben eredetileg nyári gyakorlatra érkezett a Napoletanába, de aztán a látottak miatt úgy döntött, kis időre átveszi az irányítást. Viharosra sikerült látogatásáról így írt a Magyar Nemzet: „Alacsony, széles, izmos toszkán parasztfiú, aki a Messaggero di Roma riportjában olvasta, hogy Budapesten olasz vendéglő nyílt, levelet írt, amelyben felkínálta szolgálatait, azután elhallgatott. Augusztusban betoppant, ledobta lüszter kabátját és húsz perc alatt mindent felforgatott, mindenkivel összeveszett és kibékült, elénekelt egy áriát és főzött egy ételt, amelyet a vonaton talált ki s amelynek a nevét sajátkezűleg rávezette az étlapra.” (Igazi nagy név is dologozott itt: Nagy Béla, a Fradi későbbi krónikása ekkor még pincérként kereste a kenyerét.)

napoletana1.jpg

Kép: Esti Hírlap / arcanum.hu

És bár olcsónak sem számított (1766 forintos havi átlagbér mellett egy deci Maraschino likőr 30 forintba került), mivel a legtöbb embernek akkoriban ez jelentette a legközelebbi kapcsolatot Olaszországgal, a forgalom sokszorosan túlszárnyalta az előzetes várakozásokat. „Naponta hat-nyolcszáz adag olaszos étel fogy el” – büszkélkedett 1965-ben a Magyar Nemzetnek Sebestyén Lajos, az üzemeltető vállalat igazgatója.

A sajtó valamivel lassabban barátkozott meg az új jövevénnyel. „Nézed az étlapot, félsz, hogy ki se tudod mondani, amit kívánsz, aztán mondasz valami cifrát a pincérnek, mint most példáid ez a kövér asszonyság: Pizza alla Pam Pam, vagy ezt: Maccheroni con Besciamelle Formaggio – ennyi az egész. Figyeld, hogy csinálja más: rendel és vár, les, vajon mi lesz az az izé” – ironizál az Esti Hírlap újságírója riportjában. A Ludas Matyi vicclap is részben az  idegen szavak kavalkádján élcelődik: „Van itt Cinzano, Tutti-Frutti, és időnként a szülőkkel néhány piccoló bambino. Csak egy dolog hiányzik a hamisítatlan (originale) neorealista környezethez. A kerthelyiséget övező csúnya tűzfalak között még nincsenek kifeszítve száradó fehérneművel megrakott kötelek.” Mint minden viccnek, természetesen ennek is lehetett némi alapja. Nem véletlen, hogy az 1965-ben a Dunakorzó Kávéházban kialakított puccos nagytestvérben, a Bella Italiában fényképes étlapokat nyomtattak a választást megkönnyítendő. A Népszabadságnál pedig még 1969-ben is úgy érezték, oda kell írniuk zárójelbe a pizza szó mellé, hogy itt bizony valamiféle „lepényt” kell elképzelni.

A pizza egyébként olykor éppenséggel hiánycikk volt a Napoletanában.

„Az utóbbi hetekben sok a panasz: az étlapon még rajta van, de már nem kapható a keresett Cannelloni, a bolognai kotlett és több más népszerű étel mellett az igazi sláger: a pizza” – kürtöli világgá a blamát 1965. július 12-én az Esti Hírlap. Mint kiderült az elektromos sütő hibásodott meg, „érintésvédelmi szempontból volt életveszélyes”, a javítása másfél hónapot vett igénybe.

Mégsem az ilyen malőrök, hanem inkább a Váci utca átfazonírozása, közvetve a már említett Fontana üzletház okolható a fokozatos népszerűségvesztésért. A Napoletanának otthont adó épület a második világháborúban megsérült, a földszintig visszabontották, az egyszintes házat viszont luxus lett volna megtartani a belváros egyik legértékesebb telkén. Így – akárcsak a többi környező foghíj esetében – ennek a beépítése is folyamatosan napirenden volt.

napoletana_uvaterv_fortepan.jpg

Kép: Fortepan / UVATERV

1968-ban született meg a Belváros átfogó modernizálását megcélzó program, aminek keretében a Napoletanának otthont adó csonka házat is el akarták bontani. A majdan felhúzandó új épület „számára” hozzácsapták a Váci utca 18. udvarának egy részét is. Az első tervek szerint 1976-ra már egy negyvennyolc lakást, művészeti galériát, Aranypók üzletet és szabóságot magába foglaló tömb állt volna a telken. Többszöri újratervezés után végül 1983. július 4-én nyitott meg a nevét nyilvános pályázaton elnyerő Fontana üzletház, benne az Aranypókkal és a galériával, a felsőbb emeleteken viszont már nem lakásokkal, hanem „reprezentatív belvárosi irodahelyiségekkel”. Megálmodója Vedres György Ybl-díjas építész, várostervező, aki meghatározó szerepet játszott a teljes belváros mai arculatának kialakításában. Nevéhez fűződik a Ferenciek (akkor Felszabadulás) tere és környékének újragondolása, az egyes utcákat összekötő passzázsrendszer létrehozása, de ő tervezte a gellérthegyi Villmosenergiaipari Kutatóinzézet laboratóriumát is.

Bár már 1964-ben felmerült a költöztetés ötlete, és szóba került több lehetséges új helyszín, végül 1971-ben a Petőfi tér 3. szám alatti bauhaus házban, Sinkovits Imre lakása alatt kötöttek ki (a Nemzet Színésze maga is lejárt néha). Ahogy a belvárosi „földrajzi” viszonylatban, úgy a Vendéglátóipari Vállalatnál is némileg perifériára szorult az olasz vonal. A Bella Italia visszavedlett Dunakorzóvá, az új Napoletánában pedig – mint azt a Magyarország 1974-ben megjegyzi – kemence hiányában „csak megmagyarított pizza (pizza   modo ungherese) olvasható az étlapon”, ami „alig hasonlít” a valódihoz. „Ha valakinek (...) a Napoletana vendéglőben támadna kedve egy kétségtelenül jól elkészített (...) spagettit elfogyasztani, jobban teszi, ha elfordítja a fejét és nem nézi a régen mosott kirakati üvegek mögött porosodó, megkopott textillel bevont és feltehetően fűtőtesteket álcázó pódiumokat, meg elhasznált papírszalvétát, cigarettavéget és lerágott kenyérhéjat” – panaszkodik az állapotokról ugyanez az újság két évvel később az addigra leginkább kispénzű egyetemisták mentsvárává lefokozódott hely kapcsán.

vaci_utca.jpg

Kép: Népszabadság / arcanum.hu

Az igazi kálvária mégis akkor kezdődött, amikor az illetékesek elhatározták, hogy végre ráncba szedik az étkezdét. Álmokból nem volt hiány: „A Napoletana a Galamb utca felőli részen újabb helyiségekkel bővül, a Petőfi téri oldalon grillpultos vendéglő, olasz fagylaltozó létesül. A Napoletana a napokban zárt be, s előreláthatólag 1978 elején nyílik meg újra” – ismertette a terveket a Népszabadság 1977 júliusában. Első nekifutásra olyannyira nem lett ezekből semmi, hogy az étterem hamarosan újranyitott, hogy aztán 1979-ben végre tényleg elkezdődhessen a korszerűsítés, ami 3 évet vett igénybe.

 

fontana.jpg

Kép: Fortepan / Magyar Rendőr

„Az új étteremben egyszerre 75 vendég foglalhat helyet. Az étlapon az olasz konyha hagyományos ételei: előételek, levesek, tészták, pizzák, különféle ízesítésű, fűszerezésű húsok szerepelnek, és a vendégeknek a magyar italok mellett olasz különlegességeket is kínálnak. Csakhogy néhány ízes falatot említsünk: olasz bableves, erőleves húsostáskával, húsos, rakott tészta, pizza tojással és sajttal, illetve sonkával vagy sajttal, ugyanez ringlivel, gombával. A fagylaltozóban eredeti olasz fagylaltokat, és parfékat készítenek. A Belvárosi Vendéglátó vezetősége gondoskodott arról is, hogy a személyzet az üzlet jellegéhez illő formaruhában dolgozzon. A délelőtt 11 órától éjfélig nyitva tartó étteremben gépzene, gitár és villanyorgona szórakoztatja a vendégeket” – tudósít az újranyitást követően az Esti Hírlap. Addigra viszont már „elszaporodott” a konkurencia, a bevezetőben említett Don Francesco mellett számos további vendéglátóipari magánkezdeményezés indult azokban az időkben. A rendszerváltás után magánkézbe került Napoletana a nagy versenyben változatos módszerekkel próbált a felszínen maradni (a 90-es évek közepén például minden szerdán más nemzetek specialitásait bemutató esteket tartottak), de 2000-ben végül lehúzta a rolót, utódja a Petőfi tér 3-ban a Piroska Étterem lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroregesz.blog.hu/api/trackback/id/tr8716456092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Millerdraft 2021.03.11. 19:35:53

Érdekes infó volt, hogy Nagy Béla pincérként kezdte, később ő hazudta össze a fradi
,,legendáját,,....
Maradt volna inkább a tálcánál meg az asztalkendőnél.

Archie52 2021.03.11. 20:20:58

A hatvanas évek végén itt ettem spagettit sajttal, vajjal. Arra nem emlékszem mennyibe került, arra viszont igen, hogy elég szűken mérték a reszelt sajtot. Tészta volt bőven. Ha jól emlékszem, nyáron mikor nyitva volt a bejárati ajtó, színes nylon szalagok lógtak az ajtóban. Akárcsak Olaszországban. Ennek a helyiségnek volt valami hangulata, nem úgy mint az utána következőnek (az Intercontinental közelében), az egy hodály volt.

Treff Bubi 2021.03.12. 08:52:33

Lazán kapcsolódik a témához a Kis Itália étterem a Szemere utcában, közel a Szent István körúthoz. A 80-90-es években működött, szinte végig ugyanaz a személyzet dolgozott benne, és emlékeim szerint nagyon finom ételeket lehetett enni egy hangulatos pincehelyiségben. Ma egy talán iráni étterem működik a helyén.

Ráérek 2021.04.06. 12:54:45

A 70-es évek végén a Petőfi S. utca elején lévő Corso étteremben pizza néven olajban sült lángost adtak, rajta darált sonka paradicsomszósszal és trappista sajt. :)))

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2021.04.30. 18:38:26

@Ráérek: ez még a jobbik fajta lángos volt, egyáltalán nem volt zyíros, és a sajt is parmezán jellegű volt. Sokszor ücsörögtünk a kerthelyiségben, a beltér nyomaszótan sötét volt.

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2021.05.14. 19:08:10

A Régiposta u. sarkon a 'MEZ' felirat az egyik legjobb Fotex hanglemez boltot jelöli.
Ennél nagyobb (méretben és választékban) csak az Alkotás u - Ráth György u. sarki volt.
süti beállítások módosítása